A legszebben virágzó fák és bokrok a magnóliák, de hazai tartásuk nem könnyű. Néhány kivételtől eltekintve savanyú talajban fejlődnek kielégítően, akkor gyönyörködhetünk hatalmas, porcelánszerű virágaikban.
H.CS. || magyarmezogazdasag.hu
A két leginkább a hazai kertekbe való faj a csillagvirágú magnólia (Magnolia stellata) és a japán magnólia (Magnolia kobus). A csillagvirágú magnólia lassú növekedésű cserje vagy kis fa, 7-10 cm átmérőjű, illatos, sokszirmú fehér virágait, amelyekről a nevét kapta, lombfakadás előtt hozza március-áprilisban. Időjárástól függően a virágok halvány vagy akár élénk rózsaszínűek is lehetnek, ez a színeződés évjáratonként változik. Bronzosan kihajtó levelei teljesen kifejlődve 10 cm hosszúak és 4 cm szélesek, sötétzöldek, ősszel sárgára színeződnek. A kifejlett bokor terebélyes, többtörzsű, 4-4,5 m széles és 1,5-2,5 m magas. Ezt a méretet 10-20 év alatt éri el.
Nemesített fajtái rózsaszín virágúak is lehetnek, illetve még gyengébb növekedésűek, ami lehetővé teszi, hogy konténerben neveljünk magnóliát.
Közeli rokona a japán magnólia. Ez is fehér virágú, lombfakadás előtt nyíló díszfa, de jóval nagyobb termetű, 8-10 m-es fa lesz belőle. Finom illatú virágainak átmérője 10 cm, de csak idősebb növényen nyílnak. Rózsaszín termése felhasad és láthatóvá válnak benne a piros magok. Sötétzöld levelei 10-15 cm hosszúak, ősszel barnássárgára színeződnek. A terebélyes növénynek nagy térre van szüksége. A növény bimbóját és virágát főzve, zöldségként fogyasztották, az aromás levelekből pedig teát főztek vagy megszárítva fűszerként használták.
Enyhén bázikus kémhatású talajba ültethetjük még a nagyvirágú liliomfát, azaz a Magnolia x soulangeana hibrid fajt is, ami a legismertebb a nemzetségből és rengeteg fajtáját nemesítették ki. Az eredeti hibrid Franciaországban a 19. század elején született. Lombhullató, március végén nyíló növény, virágai 10-20 cm-esek vagy még nagyobbak, színük a fehértől a rózsaszín árnyalatain át a vörösesbarnáig változhat.
Népszerűségét nemcsak gyönyörű virágainak köszönheti, hanem annak is, hogy kevésbé érzékeny a meszes talajra és a szélre.
Minden magnólia a mély rétegű, középkötött, jó vízelvezetésű és savanyú kémhatású talajban érzi jól magát, az említett fajok ennek ellenére elviselik a kissé meszes talajt is, de ebben az esetben figyelnünk kell arra, hogy ne száradjon ki a földjük, különösen a telepítés utáni években. Védett fekvésbe, napra vagy félárnyékba ültessük. Virágaikban a szél és a tavaszi fagyok tehetnek kárt, erre figyeljünk az elhelyezésüknél. Metszés nélkül is szép bokor vagy terebélyes fa lesz belőlük, de ha a nevelésük során mégis alakítani akarjuk, nyár elejétől őszig végezzük el a metszést.
A savanyú talajt igénylő növényeknél gyakori a hazai kertekben a klorózis, ami ellen vaskelátot, mangánt és magnéziumot tartalmazó lombtrágyával permetezzük a lombot, többször is egy évben.
A magnóliák bőrszerű levelén akkor tapad meg a permetlé, ha nedvesítő szert vagy tapadásfokozót is adunk hozzá.
A növények tövét egy méter átmérőjű körben érdemes komposzttal takarni tavasszal, ami a vízmegőrzést is segíti, illetve javítja a talaj szervesanyag-tartalmát. Igényes növényeinknek készíthetünk fenyőtűből komposztot, ami kissé savanyítja a talajt. Egyetlen buktatója, hogy tovább tart a fenyőtűk lebomlása, mint a kerti komposzthoz használt többi növényi maradványé.
